Egy középkorú férfi visszaemlékezik életére,
gyermekéveire, családjára, kapcsolataira. Az emlékezet mozaikcserepei,
mint tükörcserepek hullnak szét az időben. Az emlékezés előhívja a
múltból azokat az alapvető etikai és morális problémákat, amelyek a
tudatalattiból törnek a felszínre. Az önmagával való szembenézés, a
permanens önreflexivitás állandó meditatív állapotot eredményez, amely
szükségszerűen vezet el a tökéletes szellemi abszolútum, a hit
kérdéséhez. Tarkovszkij önéletrajzi elemekkel átszőtt alkotása hitvallás
a művészetnek az emberi lélekre gyakorolt hatásáról és a művészek
morális felelősségéről.