1951. április 24-én a Kínai Népi Önkéntes Hadsereg
üldözve a visszavonuló dél-koreai hadsereget harminckilenc kilométeren
át nyomult előre, egészen az ausztrál és kanadai csapatok mélységi
védelemre berendezkedő védvonalaiig. Itt néha szuronnyal, olykor teljes
sötétben, ember ember elleni harc zajlott: küzdelem egy szuperhatalom és
a világ más népeinek egy csoportja közt. Egy völgyért harcoltak, az
ősi, hagyományos hadi útért Szöulba. Ha ez elesik, a déli főváros és a
háború elveszett. Az ENSZ erőknél volt a magaslati pontok birtoklásából
és a tüzérségi támogatásból származó katonai előny; a kínaiak teljes
egészében létszámbeli fölényükre támaszkodtak. Így aztán fiatal emberek
sokasága mindkét fél részéről öldöklő közelharcot vívott. A kapjongi
csata volt Kína ötödik támadó hadműveletének a fordulópontja Koreában
azon a tavaszon. Az offenzíva célja az volt, hogy a külföldi csapatokat a
tengerbe szorítsa, és "felszabadítsa" Dél-Korea területét. De ehelyett
megfordult a koreai háború menete. Kínát "megfosztották" a győzelem
lehetőségétől és visszakényszerítették a tárgyalóasztalhoz. Kína sikere
egy újabb, megsemmisítő vereséget jelentett volna Amerikának, ez pedig
olyan eseményeket indíthatott volna el, melyek Ázsiában nukleáris
népirtáshoz, és a harmadik világháborúhoz vezethettek volna.