A történet színtere Dogville, egy kis bányászfalu a '30-as évek
Amerikájában. Lakói szegény emigránsok, "jó és becsületes polgárok, akik
szeretik városukat" - tudjuk meg a narrátortól, aki az egész film alatt
kalauzolja a nézőt. Ebbe a világtól elzárt közösségbe érkezik üldözői
elől menekülve Grace (Nicole Kidman). A fiatal, csinos nőt a falu lakói
egy tanácskozást követően befogadják, és úgy döntenek, menedéket
nyújtanak neki az őt üldöző gengszterek elől. Cserébe Grace mindenben a
segítségükre van.
Ami azonban kezdetben szívességeknek indul, később kényszerré, valóságos
terrorrá válik. A helyiek megtudják, hogy Grace-t a rendőrség is
körözi, így a menedéket egyre súlyosabb áron "kínálják" neki. Grace a
falu rabszolgája lesz, kihasználják, megerőszakolják, bilincsbe verik -
testileg és lelkileg is megtörik a fiatal lányt. A menedéket kereső nő
azonban rejteget még meglepetéseket, így a falu lakóinak van mitől
rettegniük, amiért kihasználták a csinos Grace-t.
A dán rendező a "Dogma 95" nevű csoport alapító tagja 1995-ben. A
csoport tagjai célul tűzték ki, hogy bizonyos elemeket kiküszöbölnek
filmjeikből, és új életre keltik a hetedik művészetet, mely szerintük
tévútra tévedt. A Dogville, bár távol áll a dogmafilm szabályaitól, így
lett egy valóságos kísérleti film, mely a színház és film
határmezsgyéjén egyensúlyoz. Pengeélen táncol azonban Lars von Trier,
hiszen a Dogville a film általánosan elfogadott fogalmától nagyon is
eltávolodik. Nyilván nem azért, mert hibázott volna a filmes fenegyerek,
pont ez a hatás volt a célja. Filmes berkekben (még a művészfilmek
kedvelőinek közösségében sem) azonban nem fogadták túlzott megértéssel
különös kísérletét. Trier nem foglalkozott a kritikával: azóta
elkészítette "Amerika-trilógiájának" második darabját is Manderlay
címen.