Az 1950-es években a mozi aranykorát éli. Peter
Appleton (Jim Carrey) forgatókönyvíró is részese ennek a
sikerkorszaknak. Befutott ember, az álomgyár megbecsült tagja egészen
addig, míg egy nap behívatják a hírhedt Amerika-ellenes Tevékenységet
Vizsgáló Bizottság elé. A vád szerint Peter részt vett egy kommunista
gyűlésen. Feketelistára kerül és a filmstúdió is nyomban szerződést bont
vele. Mindenét elvesztve Peter először kétségbe, majd egy igen
szerencsétlen baleset folytán egy folyóba pottyan. A történtek során
amnéziába esik, így nem igazán érti, hogy mit keres egy álmatag
kisvárosban, Lawsonban. A lakók a mozitulajdonos eltűnt fiának vélik,
sőt az eltűnt édesapjának és gyönyörű menyasszonyának is szent
meggyőződése, hogy a már meggyászolt és eltemetett fiatalember tért
vissza. Peternek fogalma sincs saját múltjáról, ezért joggal hiszi, hogy
hazatalált. Eközben azonban a hatóságok sem feledkeznek meg róla és az
emlékek sem maradnak örökké a feledés jótékony homályában.