Egy tóparti nyaralóban brutálisan meggyilkolnak egy
fiatal ikerpárt. A nyomok alapján a rendőrség egy helyi bentlakásos
iskola gazdag és befolyásos családból származó diákjai között keresi az
elkövetőt, mivel azonban a bizonyítékok nem perdöntőek, vádemelés nélkül
a lezáratlan ügyek közé kerül az akta. Az elfekvő ügyekkel foglalkozó
Q-ügyosztály 20 évvel később újra foglalkozni kezd az esettel. Carl
Morck nyomozó és társa beleássa magát az ügybe, és hamar rájönnek, hogy a
bűncselekmény körül valami bűzlik. A meglévő nyomok egy, a testvérpár
meggyilkolásával egy időben eltűnt lányhoz vezetnek, ám hamar kiderül,
hogy nem csak a nyomozók próbálják elszántan felkutatni a nőt, hogy a
hiányzó információkat megszerezzék tőle. Az ország három
legbefolyásosabb köreiből néhányan szintén kétségbeesetten kutatnak az
utcán élő nő után, mert olyan tudás birtokában van, ami egy életre
tönkreteheti őket. A hajtóvadászat kezdetét veszi.